A HAMIS ÖZVEGY, AVAGY A PÓKEMBER CSÓKJA
– Kis araknofóbia-kritikai operett –
Bemutatja a Bandérium Misztériumszínház
Történik: Galwayben, 2017. október 6-án
Ijedt pszichológus........................ Bandi
Hamis özvegy...............Steatoda nobilis
Rendezte.......................................az Élet
Írország borzongásra áhítozó lakosait mostanság a „Hamis özvegy” (Steatoda nobilis) térhódításáról és rémtetteiről szóló hír tartja rettegésben. A történet azonban körülbelül húsz éve kezdődött, amikor Írországban először figyelték meg ez a pókfajtát. Egészen pontosan 1998-ban, Wicklow megyében történt róla először említés. A hamis özvegy nagyon hasonlít unokatestvérére, a nagy faggyúpókra (Steatoda grossa), akit itt a bensőséges „household spider” néven emlegetnek (bár azért őt sem ölelik a keblükre, bár a továbbiak ismeretében lehet, hogy pontosan ezt kellene tenniük). A póktanászok (arachnológus) ugyanis aggódnak a faggyúpók jövője miatt.
„A hamis özvegyek tovább élnek, több tojást raknak le, sokkal erősebb mérgük van, és ezért képesek lehetnek a bennszülött pókfajok kortársbántalmazására, sőt akár arra is, hogy kiszorítsák azokat” – mondta Dr. Michel Duggon, a NUI Galway Méregrendszereket Vizsgáló és Proteomikai Kutatócsoportjának vezetője. Lehet, hogy ő a bullying kifejezést nem „kortársbántalmazásként” fordítaná. Ezt a nyelvi megoldást tudjuk be annak, hogy én meg serdülők pszichoszociális egészségét kutatom, ahol így nevezzük, amikor körülbelül egy súlycsoportban lévő fiatalok szívatják egymást – és végül is, a hamis özvegy is szívatja a szegény faggyúpókot, ugye? (Biológusok kommentjeit és zoológiailag helytálló fordítási javaslatait örömmel fogadom, amennyiben nem akarnak egyúttal kortársbántalmazást alkalmazni rajtam.)
A léha nyelvjátékokat félretéve: a helyzet súlyos, mert az elmúlt két évtizedben a hamis özvegy riasztó mértékben terjeszkedett a faggyúpók rovására. Az első megfigyelés óta a harminckét ír köztársasági megyei jogú területből már tizenhatban dokumentálták a megjelenését. Tizennyolc hónap alatt a Dublin megyei Lucan településen, egy mindennapi sorházi sor házaiból 620 (!) példányt gyűjtöttek be. Három esetben pedig – Galway, Cork és Dublin város egy-egy lakója volt az áldozat – a pókok emberre is támadtak, bár a bejelentetlen pók-agresszió előfordulása valószínűleg ennek sokszorosa. Szerencsére, az áldozatoknak volt annyi lélekjelenléte, hogy rabul ejtsék támadójukat, sőt, az egyik szerencsétlen préda élve adta át a hatóságnak a pókbűnözőt.
Óvatosan kell bánni a hamis özveggyel: a csípése erős fájdalmat okoz (a kutatók szerint körülbelül olyan erőset, mint a darázscsípés), az érintett bőrterület kipirul, a végtagok megdagadnak, valamint lázrohamok, erős izzadás is bekövetkezhet. A jó hír, hogy a halála – ellentétben a szintén közeli rokonsághoz tartozó fekete özvegyével – nem halálos. A korrektség jegyében pedig azt is tegyük hozzá: Dr. Dugon és munkatársai jelenleg azt kutatják, hogy a pók mérgét hogyan lehet felhasználni különböző betegségek, például a rák vagy a bakteriális fertőzések kezelésére. Itt láthatjátok Michelt, amint a kutatásáról beszél:
Reggeli közben langyos érdeklődéssel olvastam a hamis özvegyről szóló híreket, lévén, hogy a pókok nem tartoznak a kedvenceim közé. Ellentétben a kígyókkal, akiknek már a gondolatótól is kiráz a hideg, a pók látványára nem kapok sikítófrászt, de azért nem szívesen tartózkodom vele egy légtérben. (Nem véletlen, hogy a pókoktól és kígyóktól félünk: az evolúciós pszichológiai magyarázat szerint ez is szerepet játszott a fennmaradásunkban.) Majd munkába menet szépecskén el is feledkeztem a hamis özvegy rémtetteiről.
Este, amikor hazaindultam a munkahelyemről, vajon ki várt rám az ajtó melletti falon?
Mi tagadás, az előbb hősködtem, amikor azt mondtam, hogy a pókoktól nem kapok sikítófrászt. „Író vagyok, szeretem a vörös bort, a fini autókat, a vastag tehénhúsokat, a nőket, a természetet (abból is főként a füvet és a kaszáspókokat), és szeretek legalább fél nyolcig aludni, mert megérdemlem” – írja Esterházy a Kis Magyar Pornográfiában, és ezzel teljesen egyetértek. A kaszáspók kedvelésével is. De a kaszáspók ugrándozó kis barika, vagy nyávogó masnis cica ehhez a szörnyeteghez képest!
Nagyon uralkodnom kellett magamon, hogy ne fossam össze a bokám szárát és meneküljek észvesztve. Mivel rajtam kívül már senki sem volt az épületben, a sikolyaimat úgysem hallották volna. A másik ösztönös reflexem az lett volna, hogy elpusztítsam, mielőtt ő pusztít el engem. De nem szeretek ölni (még pókot sem), és eszembe jutott, hogy ha valóban hamis az özvegy, akkor talán alkalmaznák őt a pókméreg-laboratóriumban mint anyagszolgáltatási szakreferenst. A pókbűnöző átlényegülne a társadalom produktív tagjává!
Legyűrtem tehát a menekülési és ölési késztetést, és – mi tagadás, kissé remegő kézzel – csapdába ejtettem az özvegyet egy műanyag ételesdobozba. Mindkettőnk szerencséjére a pókméreg-laboratóriumban még dolgozott egy Dillon nevű srác (mint kiderült, éppen a korábban felvett munkatársakból fejte ki a mérget). Azonosította az általam befogott példányt, és megállapította, hogy valódi hamis özvegy az illető, mégpedig fiatal hím, és azonnal csatlakozhat is a méregtermelők csapatához! Itt már az új karanténban látható, amíg kijelölik a végleges helyét. Le voltam nyűgözve, hogy milyen hidegvérrel terelgette át a jószágot a dobozból a kémcsőbe egy csipesz segítségével.
Izgalmas volt a randi a fiatal özveggyel, de gyorsan meg kellett állapítanom, hogy nem illünk egymáshoz. Remélem, a laboratóriumban megtalálja majd a neki való partnert.
Galwayben sosem unalom az élet!
Utóirat: a legnagyobb megtiszteltetés, ami pókot érhet, hogy a helyi Hírcsárda, a Waterford Whispers News is foglalkozott vele, igaz, nem azzal a fiúpókkal, akivel én találkoztam, hanem egy nősténnyel. Mint oknyomozó riportjukból kiderül, azért „hamis” özvegy, mert valójában él a férje – a párocskát biztosítási csalás vádjával állították bíróság elé. Azt tervelték ki, hogy a nej elterjeszti a hírt, hogy férje hálóépítési munkák közben életét vesztette, ő pedig felveszi az utána járó biztosítási összeget...
Reggeli közben langyos érdeklődéssel olvastam a hamis özvegyről szóló híreket, lévén, hogy a pókok nem tartoznak a kedvenceim közé. Ellentétben a kígyókkal, akiknek már a gondolatótól is kiráz a hideg, a pók látványára nem kapok sikítófrászt, de azért nem szívesen tartózkodom vele egy légtérben. (Nem véletlen, hogy a pókoktól és kígyóktól félünk: az evolúciós pszichológiai magyarázat szerint ez is szerepet játszott a fennmaradásunkban.) Majd munkába menet szépecskén el is feledkeztem a hamis özvegy rémtetteiről.
Este, amikor hazaindultam a munkahelyemről, vajon ki várt rám az ajtó melletti falon?
Mi tagadás, az előbb hősködtem, amikor azt mondtam, hogy a pókoktól nem kapok sikítófrászt. „Író vagyok, szeretem a vörös bort, a fini autókat, a vastag tehénhúsokat, a nőket, a természetet (abból is főként a füvet és a kaszáspókokat), és szeretek legalább fél nyolcig aludni, mert megérdemlem” – írja Esterházy a Kis Magyar Pornográfiában, és ezzel teljesen egyetértek. A kaszáspók kedvelésével is. De a kaszáspók ugrándozó kis barika, vagy nyávogó masnis cica ehhez a szörnyeteghez képest!
Nagyon uralkodnom kellett magamon, hogy ne fossam össze a bokám szárát és meneküljek észvesztve. Mivel rajtam kívül már senki sem volt az épületben, a sikolyaimat úgysem hallották volna. A másik ösztönös reflexem az lett volna, hogy elpusztítsam, mielőtt ő pusztít el engem. De nem szeretek ölni (még pókot sem), és eszembe jutott, hogy ha valóban hamis az özvegy, akkor talán alkalmaznák őt a pókméreg-laboratóriumban mint anyagszolgáltatási szakreferenst. A pókbűnöző átlényegülne a társadalom produktív tagjává!
Legyűrtem tehát a menekülési és ölési késztetést, és – mi tagadás, kissé remegő kézzel – csapdába ejtettem az özvegyet egy műanyag ételesdobozba. Mindkettőnk szerencséjére a pókméreg-laboratóriumban még dolgozott egy Dillon nevű srác (mint kiderült, éppen a korábban felvett munkatársakból fejte ki a mérget). Azonosította az általam befogott példányt, és megállapította, hogy valódi hamis özvegy az illető, mégpedig fiatal hím, és azonnal csatlakozhat is a méregtermelők csapatához! Itt már az új karanténban látható, amíg kijelölik a végleges helyét. Le voltam nyűgözve, hogy milyen hidegvérrel terelgette át a jószágot a dobozból a kémcsőbe egy csipesz segítségével.
Izgalmas volt a randi a fiatal özveggyel, de gyorsan meg kellett állapítanom, hogy nem illünk egymáshoz. Remélem, a laboratóriumban megtalálja majd a neki való partnert.
Galwayben sosem unalom az élet!
Utóirat: a legnagyobb megtiszteltetés, ami pókot érhet, hogy a helyi Hírcsárda, a Waterford Whispers News is foglalkozott vele, igaz, nem azzal a fiúpókkal, akivel én találkoztam, hanem egy nősténnyel. Mint oknyomozó riportjukból kiderül, azért „hamis” özvegy, mert valójában él a férje – a párocskát biztosítási csalás vádjával állították bíróság elé. Azt tervelték ki, hogy a nej elterjeszti a hírt, hogy férje hálóépítési munkák közben életét vesztette, ő pedig felveszi az utána járó biztosítási összeget...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése